2018. április 1., vasárnap

A prágai Lobkowicz palota

Sok honfitársunkhoz hasonlóan a március 15-ei hosszú hétvégét Prágában töltöttük. Kissé megkésve, de ezzel a bejegyzéssel elkezdtük az élménybeszámolónkat, és első témaként rögtön egy olyan helyet választottunk, amely tele van magyar vonatkozású műtárgyakkal.
A prágai vár látogatói gyakran elfelejtkeznek arról, hogy a várnegyed számos olyan kincset rejt, amely nem része a királyi épületegyüttesnek. Ebben a posztban ezek egyikét, a Lobkowicz palotát szeretnénk bemutatni, amely máig a Lobkowicz család tulajdona, és Csehország talán leggazdagabb magángyűjteményét rejti.
Habár a család eredetét a 14. századig tudjuk visszakövetni, igazán fontos tisztségeket csak a 16. századtól töltöttek be. A jelenleg is használt vezetéknevet 1410-ban vették fel, a bárói rangot 1459-ben szerezték meg, hogy a 30 éves háború után már hercegi rangban szolgálják a katolikus ügyet. Ebben annyira sikereseknek bizonyultak, hogy az 1618-as prágai defenesztráció áldozatai a család prágai várban lévő palotájában találtak menedéket (az epizódot megörökítő képet lásd jobbra), és a fehérhegyi csatát követően Zdeněk Vojtěch Popel Lobkowiczot a császári kormányzat egyik legfontosabb tagjaként tartották számon. Érdemei elismeréseképpen az aranygyapjas rend lovagjává ütötték, illetve 1624-ben megkapta az örökletes birodalmi hercegi címet. Felesége, Polyxena Pernštejn jelentős hozományt hozott a házasságba, amivel sikerült megalapozni a családi vagyont. Ezt követően a Lobkowiczok majdnem mindegyik generációja adott egy jelentős katonát, államférfit, és akkor ne felejtkezzünk el a püspökökről, illetve a diplomatákról.
A második Lobkowicz herceg (Wenzel Eusebius) például főleg katonaként tüntette ki magát, ahogy az unokája, Johann Georg Christian is. Wenczel Eusebius az Udvari Haditanács elnöke is lett, és az I. Lipót császárhoz fűződő szoros kapcsolata lehet az egyik oka, hogy a leginkább Diego Velázquez-féle Las Meninas című festményről ismert Margit Terézia infánsnő, I. Lipót első feleségének a képe is a családi gyűjteménybe került. A több változatban elkészült Velázquez-féle portré valószínűleg azért került a bécsi udvarba, mert a spanyol udvar a jövendőbeli férjnek kívánta bemutatni a menyasszonyt. Arra nézve viszont már nem találtunk információt, hogy az alkotás mikor és milyen körülmények között került a Lobkowicz család tulajdonába.
A 6. herceg, Ferdinand Philip a londoni kényszernyaralása során (1745 januárjától három évet töltött ott, ugyanis a birtokai egy részét elfoglalták a poroszok) Canaletto londoni mecénásának, Richmond második hercegének a lányával folytatott viszonyt, Canaletto képekkel gazdagította a családi gyűjteményt (Canaletto ekkor éppen Londonban tartózkodott, ugyanis az osztrák örökösödési háború miatt az angol vevők nem jutottak el Velencébe, így ő ment eléjük Londonba. Ez a Temze partját ábrázoló két kép a korabeli Londonról fennmaradt legpontosabb vizuális dokumentum), lovakat vásárolt, és emellett megfelelő feleséget talált magának (a francia forradalom alatt meglincselt Lamballe hercegné testvérét, illetve a későbbi szárd-piemonti király, Károly Albert nagy-nagynénjét). Hazatérte után pedig Gluckot szerződtette a családi zenekar élére. Ez az oka, hogy a családi gyűjteményben találjuk Gluck Ezio című operájának az eredeti partitúráját, amelyet 1750-ben Prágában mutattak be.
A zene szeretete továbbra is jellemezte a családot, ugyanis a 7. herceget, Joseph Franz Maximiliant pedig Ludwig von Beethoven egyik fontos támogatójaként tartják számon. Beethoven rendszeres éves apanázst kapott a hercegtől, akinek több szimfóniát és darabot is dedikált: a harmadik, az ötödik és a hatodik szimfóniáját, az Op. 18-as és az Op. 74-es vonósnégyest, a C-dúr hármasversenyt, és az An die ferne Geliebte című dalciklust. Ezen kívül neki szánta a Születésnapi kantátát is (WoO 106.), amelyet a herceg lányainak kellett volna apjuk születésnapján énekelni, de a herceg ekkor már súlyos beteg volt, és azelőtt meghalt, hogy az előadásra sor kerülhetett volna. A mecénási szerep persze olyan privilégiumokkal is járt, hogy a harmadik szimfóniát a nagyközönség előtt a bécsi Lobkowicz palota saját zenekara mutatta be kizárólag a hercegnek (a mellékelt képen az 5. szimfónia partitúrája látható).
A 7.
Lobkowicz herceg Joseph Haydn-től is rendelt darabokat: az eredetileg tervezett hat műből csak két és fél vonósnégyes készült el (a G-dúr és az F-dúr teljes, a d-mollnak csak a fele van meg). Ezek az úgynevezett Lobkowicz kvartettek (op 77.). A befejezetlen harmadik darab partitúráját a palota kiállított tárgyai között találjuk (ennek egy része látszódik a mellékelt képen, Beethoven 4. szimfóniája eredeti partitúrájának a társaságában).
A család hagyományos Habsburg-pártisága ugyan az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttével sem ingott meg, de az utolsó hercegek között már a cseh nemzetiség politikai szerepének érvényesítése mellett kiálló személyeket is találunk. Részben ennek a fordulatnak köszönhető, hogy az aktuális családfő nagyapjának, Maximiliannak a személyében a csehszlovák köztársaság támogatóját tisztelhették. A 10. herceg fiaként elvesztette ugyan a nemesi címét, de a birtokait érintetlenül hagyta a köztársaság, ő maga pedig többször is diplomáciai szolgálatot teljesített a csehszlovák állam érdekében. Kétszer is menekülnie kellett: a náci megszállás során a náci-ellenessége, a kommunisták hatalomra kerülésekor pedig az arisztokrata státusza volt a probléma. Maximilian 1948-ban sikeresen kimenekült angol nejéhez, de az állam a teljes családi vagyont elkobozta. Az unoka, az aktuális családfő, 1989-ben tért végérvényesen haza, amikor a szülei visszakapták a birtokokat (a visszaszolgáltatási folyamat 2002-ben zárult le). Ezek közül párat eladott a család, más kastélyokat hotellé alakítottak, a maradékot pedig azóta is Európa egyik legszínvonalasabb magángyűjteményeként igazgatják. A mellékelt képen a jezeři / eisenbergi kastély egy termének bútorai láthatók. Ez 1752 és 1948 között a családi nyári rezidenciájaként szolgált, 1948-tól viszont teljesen sorsára hagyták, így olyan károk keletkeztek benne, hogy hiába kapta vissza a család, ezt 1996-ban a cseh államnak ajándékozták. A berendezés pár darabját pedig a prágai palotájukban állították ki.

Prágában a családnak egy ideig két palotája is volt: a várban található épületen kívül, amely a Pernštejn örökség részeként került a tulajdonukba, szintén a Lobkowicz nevet viseli a Malastrana városrészben található ingatlan, amelyet 1927-ben adtak el a Csehszlovák államnak, és amelyben 1974-től a nyugat-német, majd pedig a német nagykövetség üzemel.
A várban található épület helyén két gótikus ház állt, amelyet a Pernštejn család építtetett össze, és amelyből már a Lobkowiczok csináltattak barokk palotát. Találunk itt kávézót (kiváló a kilátás), ajándékboltot, múzeumot… A családi könyvtár viszont a Roudnice nad Labem kastélyban található. A prágai palotában minden nap 13 órakor klasszikus koncertet is tartanak!
A kiállítás két szintet foglal magában: a másodikkal kezdődik, és az elsőn ér véget. Már a lépcsőházban is érdekes darabokkal találkozhatunk: a család történetéről és a legutóbbi tulajdon-váltásokról hallott információ közepette találkozhatunk a mellékelve látható képpel. Ezt korábban Zrínyi Péter, a Nádasdy-összeesküvés kapcsán kivégzett horvát bán portréjaként azonosították, viszont a 2014-es restaurálás során a jobb alsó sarokban egy FRANCISCUS GRAFF feliratot fedeztek fel. Nem ismert, hogy a kép miként került a család birtokába, így azt se lehet egykönnyen megállapítani, hogy melyik grófi család Ferenc nevű tagját ábrázolja, de a paletta elég széles. Reméljük a további kutatások eredményesek lesznek.

Ahogy belépünk az első kiállítási terembe, egy „ősök galériája” jellegű portrésorozat fogad minket. Két-három festő kezét dicsérik a művek, a 16-17. századi családtagok mellett olyan távoli rokonok, ismerősök is feltűnnek, mint pl. Don Garcia Hurtado de Mendoza, perui alkirály (1586-1592). A festményt Sofonisba Anguissolának tulajdonítják, és Polyxena Pernštejn anyjának a másod-unokatestvéréről van szó. A rokonsági viszonyok kesze-kuszaságát segít feloldani a következő teremben található családfa, amelyen a Pernštejnek, a Lobkowiczok mellett a larai Mendozák és a Rožmberkek is feltűnnek. Többszörös magyar vonatkozás is felfedezhető: a Pernštejn részlegen megtaláljuk például Thurzó Erzsébetet (1530–1573), Thurzó I. Elek körmöci kamaragróf, országbíró és tárnokmester lányát. A Rožmberkek között szerepel az az Éva (1537–1591), aki Zrínyi Miklós (a szigetvári hős) második felesége volt. Fiuk, Zrínyi III. János cseh nagybirtokosként, 1612-ben gyermektelenül halt meg.

A magyar vonatkozásból persze ez sem elég. Ugyanabban a teremben, ahol a már korábban említett,  Velázqueznek tulajdonított kép, a családfa, és a Polyxena Pernštejn 1618. május 23-ai helytállását bemutató festmény található, egy a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst ábrázoló portré is fellelhető. Ez   Jan Thomasnak (Rubens tanítványának) az alkotása, 300 évig elveszettnek hitték, de a róla készült metszet minden magyar tankönyvben szerepel. Csak az utóbbi évtizedben derült ki, hogy a Lobkowicz gyűjtemény részét képezi. Ezt további két Zrínyi családtagot és egy harmadik, magyar főúri gyermeket ábrázoló festménnyel együtt (a Franciscus graff feliratú kép) 2014-ben egy magyarországi Zrínyi tárlaton is kiállították a Magyar Nemzeti Galériában. A portrék a Zrínyi-hagyaték egyéb darabjaival (pl. a Zrínyi könyvtár egyes darabjaival, a Szigeti veszedelem kéziratával, a fegyvergyűjteménnyel és feltételezhetően a levéltár egy részével Zrínyi Miklós fiának, Ádámnak az özvegye révén jutottak Csehországba. Ádám ugyanis 1691-ben fiatalon és örökös nélkül halt meg a szalánkeméni csatában, az özvegy pedig második férjéül egy cseh főurat választott. Innentől a hagyaték sorsa puszta spekuláció, viszont a képeket 1860-ban már a Lobkowicz hercegi gyűjteményben katalogizálták.

A következő termekben a porcelán- és fegyvergyűjtemény kapott helyet. Az itáliai fajansztáltól kezdve a cseh porcelánig minden megtalálható, illetve a kis csecsebecsék egy igazi wunderkammer jelleget adnak a gyűjteménynek. A fegyverek főleg a 30 éves háború korszakát idézik, a képen látható páncél pl. a családi hagyomány alapján a 2. Lobkowicz hercegé, Václav Eusebius Františeké volt. A harctéren használt eszközök mellett természetesen találunk itt vadászfegyvereket is, így biztosan mindenki rálel majd a neki tetsző darabra.
Az igazán nívós képek ezt követően se maradhatnak ki. A 3. Lobkowicz herceg által vásárolt, idősebb Lucas Cranach-féle Szűz Mária a Gyermek Jézussal, Szent Barbarával és Alexandriai Sz. Katalinnal című alkotás mellett ezekben a termekben látható az egyik kedvencünk: az idősebb Pieter Brueghel-féle Szénakaszálás. Ez a hat darabból álló évszakok sorozat negyedik eleme: az Egy borús nap, a Vadászok a hóban, és A csorda hazatérése a bécsi Kunsthistorisches Museumban látható; a negyedik Prágában; az ötödik, vagyis az Aratók pedig 1919-ben került a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum tulajdonába. A hat kép még biztosan együtt volt, amikor 1595-ben Ernst főherceg hagyatékát írták össze, aki Németalföld kormányzójaként juthatott hozzájuk. Ekkor valószínűleg II. Rudolf császár válogathatott az öccse hagyatékából, ugyanis ekkor öt biztosan Bécsbe került, mivel Lipót Vilmos főherceg 1659-es leltárában már csak öt darab szerepelt. A hatodiknak nem tudni mikor veszett nyoma, ahogy az se ismert, hogy a prágai mikor került a Lobkowiczok gyűjteményébe. Csupán annyi bizonyos, hogy az 1870-es családi leltárban már szerepelt.
A kép nemcsak az európai tájképfestészet egyik kiemelkedő darabja, hanem mérföldkő is, mivel itt a tájkép már nem csupán háttér, vagy kiegészítő elem, hanem maga a téma. Ráadásul a hat kép kettesével ábrázolta a hónapokat, és ez a megközelítés azért is különleges, ugyanis itt a természet, és nem valamiféle emberi vagy isteni tényező alakítja a hétköznapi ember életét. Ezt pedig a művész realisztikusan, a maga hősies idilljében ábrázolta.

Az első emeleti termek továbbra is tematikusan mutatják be a családi gyűjteményt. A Ernestine hercegnő teremben például az Anthony van Dyck stílusát is tükröző művésznő képeiből mutat be egy válogatást, amely azért került a Lobkowicz család tulajdonába, mert a hercegnő egyetlen lánya a 3. Lobkowicz herceg felesége lett. Nem tudni semmit se a hercegnő festői képzéséről: autodidakta volt-e, vagy kapott-e szabályos képzést, viszont biztosan hatott rá, hogy van Dyck még 11 évesen lefestette. A művészi tevékenység különösen fontos, hiszen egyáltalán nem volt gyakori, hogy egy hozzá hasonló nemesi származású hölgy ilyen magas szinten és hasonló szenvedélynek hódoljon.

A kutya és a madár szobákban a családnak ezen állatokhoz fűződő kapcsolatára találunk példákat. Vannak itt kutya nyakörvek, olaj és vízfestmények. A lenti képen látható két mopsz például vagy a 4. Lobkowicz herceg apósáé volt, vagy a herceg második feleségéé. A madarakat ábrázoló vízfestmények azért is különlegesek, mert az előzőleg megrajzolt formákat igazi tollakkal egészítették ki.


A Piranesi teremben található római metszeteket vagy a 6. herceg vásárolta meg könyvkereskedőktől, vagy az unokája, a 8. herceg, aki viszont 1822-ben ténylegesen járt is Rómában. Az ókor kultusza mellett a kínai motívumok hagyományos divatja se kerülte el a családot: ennek köszönhető, hogy megvásároltak kilenc darab 18. századi kínai selyemtapétát, illetve kialakították az 1900-as évek elején újrafestett, de eredetileg 18. századi kínai belvedert.
Persze ezekben a termekben is találtunk magyar vonatkozású képet: a Móric terem egyik falán egy Lobkowicz hercegkisasszonyt ábrázoló Fülöp László portré függ (lásd oldalt). Leopoldine a 9. herceg, a névadó Móric lánya volt, és egy Hohenlohe herceg felesége lett.

A két utolsó terem és a családi kápolna ma is rendezvényeknek ad otthont, hiszen ezekben akár az esküvőjüket is megrendezhetik a vendégek. Amikor arra jártunk, a kápolnában egy hölgy éppen a székek masnijait kötötte, mi pedig érdeklődéssel figyeltük a technikáját, hiszen ezt a tudást hamarosan mi is hasznosíthatjuk.

További képeket itt láthattok a palotáról és a benne található műkincsekről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése