2018. április 18., szerda

Prágai templomok

Csehország tele van szebbnél szebb kastélyokkal, várakkal, épületekkel és nem utolsósorban templomokkal, így a főváros sem szenved hiányt ezekből. Prágát nem hiába nevezik „száztornyú városnak”. A prágai élménybeszámolóinkat tehát a főváros néhány jellegzetes templomának bemutatásával folytatjuk.


A Szent Vitus-székesegyházat (teljes cseh nevén: Katedrála svatého Víta, Václava a Vojtĕcha), a Prágai főegyházmegye főtemplomát, a Várnegyedben látogattuk meg. A szállásunktól a 22-es villamossal indultunk a prágai vár felé, ahol már messziről csodálhattuk a Parler család által kifejlesztett közép-európai gótika és egyúttal a neogótikus építészet emblematikus példáját. 
925-ben a mai templom helyén még egy román stílusú, szintén Szent Vitusnak szentelt kőtemplom állt, majd 1060-ban II. Spytihněv cseh fejedelem a prágai püspökség számára egy nagyobb, háromhajós, kéttornyú román stílusú bazilikát építtetett. Az új épület II. Vratiszláv uralkodása alatt majdnem teljesen elkészült, de az 1091-es tűzvész súlyos károkat okozott a szerkezetében.
A most látható székesegyházat 1344-ben kezdték építeni, miután a prágai püspökség érseki rangot kapott. János cseh király utasítására a munkálatokat Matthieu d'Arras francia építészmester végezte, akit az 1352-től IV. Károly császár által felkért fiatal német építész, Peter Parler követett. Parler az épület átalakításakor sikerrel egyesítette a német gótika stílusát dél-franciai elemekkel, így vált a közép-európai gótika egyik megalapozójává. Parler életében elkészült a szentélyt övező kápolnakoszorú, a Szent Vencel-kápolna, az Aranykapu (a déli bejárat, ami akkor a főbejárat volt) és a nagy déli torony alsó szintje. Parler szobrászként is kiemelkedőt alkotott: a királyi szarkofágok, Szent Vencel szobra, a trifóriumban elhelyezett huszonegy mellszobor és szoborfej is az ő munkáját dicséri. Ezek eredetileg élénk színekben pompáztak, amik mára kifakultak. 
IV. Károly császár a fővárosát fontos kulturális központtá kívánta tenni, amihez társult egy egyházi jellegű reprezentációs épület felmutatásának igénye. Ezen célnak felelt volna meg a Szent Vitus-székesegyház, amelyet koronázási helyszínnek, családi temetkezési helynek, illetve egy Szent Vencel tiszteletére emelt zarándokhelynek szánt. A templom építése persze a tervezettnél lassabban haladt, mert az építész idejét más munkálatok is lefoglalták. Parler halála után fiai, illetve a Parler család más tagjai viszont továbbra is közreműködtek a székesegyház építésében. 1419-ben a huszita háborúk miatt az építkezés félbemaradt, pedig ekkor a szentély körüli részből már csak az Aranykapu erkélye és a toronysisak elhelyezése hiányzott. A háborús időkben az addig elkészült részek komoly károkat szenvedtek. Ráadásul a huszita tanok előretörésével párhuzamosan a pápa lefokozta a templom főpapját püspökké. A következő évszázadokban csak egy ideiglenes zárófalat húztak fel a szentély elé, illetve 1493-ban II. Ulászló rendeletére elkészült a királyi oratórium.

Az 1541-es tűzvész újabb károkat okozott a templom szerkezetében. 1564-ben a déli toronyra – Bonifaz Wohlmuth tervei alapján – reneszánsz stílusú erkély és sisak került, majd egy orgonakarzattal is bővítették a templomot. Ez utóbbi máig látható, ugyanis a főhajó felépítése után a karzatot a mostani helyére „csúsztatták”. 1549-ben a déli toronyba került a Zsigmond-harang, illetve 1552-ben készült el a két számlapos óra, amit II. Rudolf szereltetett be. Amúgy a császár tehetséges órakészítő hírében állt. A toronysisak a hétéves háború alatt megrongálódott, helyére a ma látható barokk hagymakupola került, amit Niccolò Pacassi készített. Közben, 1564-ben újraalakult a prágai érsekség, ami a székesegyház szerepét is tovább növelte. A 19. század közepén a „Társaság a Székesegyház befejezésére” nevű szervezet segítségével, Josef Kranner építész irányításával helyreállították az épületrészeket. Megépítették a főhajót és a keskeny, kápolnasoros oldalhajókat, valamint a kereszthajó északi végét. A főoltár 1868 és 1875 között készült el. Az ablakokat a 20. század legnevesebb cseh művészei készítették (Vojtěch Suchard, Václav Žaluda, Zdenek Wirth, Jan Štursa, Bohumil Kafka, Karel Svořák, Vilém Brunner, Alfons Mucha, Josef Václav Myslbek, Karel Svolinský, Max Švabinský). A befejezett székesegyházat végül 1929-ben szentelték fel, igaz a belső berendezések egy része ekkor még hiányzott.


A templomot először kívülről jártuk körbe. A monumentális épület díszein ámulva, nehéz volt eldönteni mit is örökítsünk meg és mi maradjon ki.

Az épület teljes hossza 124 méter, a kereszthajó 60 méter széles, magassága pedig kicsit több mint 34 méter. A háromhajós és kereszthajós székesegyház két karcsúbb, és egy vastagabb toronyban végződik. Az utóbbiba, vagyis a déli főtorony tetejére 287 fokú csigalépcsőn juthatunk fel, ahol az ország legnagyobb harangja, a már említett Zsigmond-harang található. Megszólaltatásához hat emberre van szükség: négyen a harang kötelét, ketten pedig a harangnyelvet húzzák. A toronyba külön kell jegyet venni, ez nem része az „alap” körnek. Amúgy a templomba is jegyet kell váltanunk, ha az előtérnél beljebb szeretnénk menni. Erre a második udvar jegypénztárában van lehetőség.

A templom külső oldalának fő dísze a növénymintákkal díszített „arany ablak”, amely felett II. Rudolf császár monogramja, alatta pedig a Habsburg örökös tartományok címerei láthatóak.

A dóm déli homlokzatnál található a legszebb és legdíszesebb bejárat, vagyis az Aranykapu, amelyet szintén Peter Parler tervezett. Fölötte pillantottuk meg a homlokzat másik fő díszét, a üveg- és kődarabokból kirakott mozaikot, amely az Utolsó Ítéletet ábrázolja. Ezt valószínűleg itáliai mozaik művészek készítették 1370-71-ben. Vitatott, hogy velencei, vagy közép-itáliai mintákat követett-e a mester, de az alkalmazott technika alapján feltételezhető, hogy az orvietói székesegyház lehetett a minta. A fal, amit beborít, eredetileg a régi sekrestye fala volt, amelyet korona teremként használtak 1791-től. A jelenet középen Jézus Krisztus lebeg, aki mellett a cseh korona földjeinek a védőszentjei találhatók. Közvetlenül alattuk látható a térdeplő IV. Károly és negyedik felesége. A mozaik minősége – a felhasznált alapanyagok összetétele miatt – nem volt az igazi, ugyanis az üvegkockák elszíneződtek, ráadásul a mögötte lévő fal is vizesedett, így a mozaikot többször is javítani kellett. A leesett darabokat a 19. század első felében falfestéssel pótolták, a 19. század végén pedig ezt teljesen leszedték, és újrarakták. A problémát végül csak az 1992–2008 közötti munkálatokkal sikerült megoldani.

Az Aranykapu közelében található a fedett híd, amely a templom királyi oratóriumát összeköti a régi királyi palotával.

A kereszthajó északi oldalán áll az a reneszánsz orgonakarzat, amelyen 1856. szeptember 28-án Liszt Ferenc az Esztergomi misét vezényelte (a főhajó ekkorra még nem készült el).

A mostani főhomlokzat már a 19–20. századi építkezés eredménye. Ennek három bronzkapuja gazdagon díszített, a középső fölött pedig hatalmas rózsaablak látható, amit František Kysela tervezett 1925 és 1927 között. A bronzajtók 1927 és 1929 között készültek el. A középső kapu domborművein a templom építésének történetét örökítették meg. A két szélső portálon pedig Szent Vencel, illetve Szent Adalbert (csehül: Vojtěch) legendájának jeleneteit láthatjuk. A főhomlokzatot IV. Károly császárt és 14 különböző szentet ábrázoló szobor díszíti, amelyeket 1903 és 1908 között faragtak.
Mielőtt beléptünk volna a templomba, megszemléltük a templomfal néhány érdekes díszítő elemét: a gótikus ívek, a rozettás ablakok, az aranyozott kapuk, a karcsú támpillérek, a szobrok, a mozaikok, a freskók mellett a vízköpőkről sem szabad elfelejtkezni. Ezek a korabeli kőfaragó mesterek groteszk humorát is tükrözték, mert a torz, misztikus figurák egyszerre ijesztőek és viccesek. Hagyomány szerint ezek az alakok megóvják a székesegyházat a gonosz befolyástól, a hívek pedig a falakon kívül hagyják bűnös gondolataikat.


A székesegyház csaknem 35 méter magas főhajójának boltívét 28 pillér tartja, melyeket a gótikus hálóboltozat köt össze. A főhajó körül (a mellékhajók fölött) trifórium fut körbe, ahol a királyi család tagjainak és a hajdani építők szobrai láthatóak.

A neogótikus főoltár előtt található a fehér márványból faragott, reneszánsz stílusú tumba, vagyis a királyi síremlék. A felső részét domborművek díszítik; középen I. Ferdinánd, jobbján fia, II. Miksa, balján felesége, Jagelló Anna alakja látható. Oldalfalain IV. Károly cseh király és német-római császár és négy feleségének mellszobra áll. A tumba alatt, a királyi kriptában nyugszik több cseh uralkodó: a korábban említetteken kívül IV. Vencel (IV. Károly elsőszülött fia, a Magyarországon jól ismert Luxemburgi Zsigmond bátyja), V. Utószülött László cseh és magyar király, Podjebrád György (Mátyás király apósa), II. Rudolf császár, illetve pár Habsburg főhercegnő és a Přemysl ház több tagja.

A templom számos kápolnája őriz kiemelkedő történelmi és művészeti jelentőségű kincset, emléket. Ráadásul sok közöttük a magyar vonatkozású, így érdemes ezeket körbejárni.


Az oldalhajó és a főhajó közötti főpilléreket szentek szobrai díszítik, illetve a déli (jobb oldali) oldalhajó felé, az egyik pillér mellett találjuk a Rákóczi-szabadságharc ellen harcoló egykori császári katona, Leopold Schlick lovassági tábornok emlékművét. A sír mellett neogótikus kápolnák sorakoznak (Szent-Ludmilla kápolna, Krisztus sírba tétele kápolna, Thun-kápolna). Ahogy viszont haladunk a déli torony felé, ez alatt találjuk az első középkori eredetű kápolnát: a cseh védőszentek kápolnáját, amit Peter Parler tervei alapján emeltek. A kápolnában több reneszánsz, illetve barokk stílusú síremlék található. A fő falon függő festményen Mária és a cseh védőszentek fogadják az előttük térdeplő II. Ferdinánd császár és családjának hódolatát. Itt található a dóm egyik legnagyobb festett üvegablaka, Max Švabinský munkája, amely az Utolsó Ítéletet ábrázolja.

A torony után érjük el az Aranykaput, vagyis a templom déli bejáratát (a 19. századi munkálatok előtt ez volt a főbejárat), amit a Szent Vencel-kápolna követ. Ez a templom egyik legdíszesebb, legszebb kápolnája. Eredetileg itt állt az egykori körtemplom. Falát 100 jáspis és 100 ametiszt féldrágakő borítja, amelyeket stukkó borításba foglaltak. A kápolnát Vencel sírhelye fölé építette Peter Parler 1362 és 1366 között. A díszítés 1372-ben készült IV. Károly megrendelésére. A freskók közül a Passiót bemutató részek eredetiek, ezeket IV. Károly udvari festője, Osvald mester készítette 1372–73-ban. Amúgy a szárnyas oltáron a megrendelő, IV. Károly is feltűnik, oldalán negyedik feleségével, Pomerániai Erzsébettel (Luxemburgi Zsigmond anyjával). A Szent Vencel életét bemutató freskókat a litomericei oltár mesterének műhelyéből származó művészek festették, valószínűleg 1506–1509 között, habár a freskóciklust még IV. Károly rendelte meg. Szent Vencel szobrát viszont még Peter Parler faragta Heinrich fiával közösen csillámpalából. Szent Vencel hermája üveg mögött látható, egy 1541-ben festett, reneszánsz falikép pedig a fejedelem meggyilkolását ábrázolja.
A kápolna kapujától balra Georg Lobkowicz várgróf síremléke található, a kápolna ablaka mellett pedig egy lépcső vezet le a kincstárba, ahol a cseh koronázási ékszereket őrzik. A kincstár ajtaja hét különböző kulccsal nyílik, amelyek az ország hét állami és egyházi méltóságánál vannak, s azok csak közösen tudják kinyitni a széf ajtaját. A hatályban lévő szabályozás szerint jelenleg az államfőnek, a kormányfőnek, a parlament két elnökének, a prágai főpolgármesternek, a prágai érseknek és a székesegyház főpapjának van kulcsa, és egyetlen kulcsról sincs másolat. A koronázási ékszerek IV. Károly koronázására készültek, és az ő rendelkezésének hála Szent Vencel koponya ereklyéje közelében kell, hogy maradjanak. Persze, ezt sokszor megszegték: a huszita háború során biztonsági okokból Karlštejnben, a harmincéves háború után pedig Bécsben őrizték. 1791 óta van újra jelenlegi helyén. Szent Vencel koronáját, a jogart és az országalmát csak nagyobb ünnepeken állítják ki a templomban, vagy a Régi Királyi palota Ulászló termében. A koronázási kellékek közül a jogar és az országalma nem IV. Károly korabeli, ugyanis ezek Bécsben maradtak és a Schatzkammerben láthatóak. Prágába az I. Ferdinánd által 1533-ban megrendelt új, reneszánsz stílusú jogar és országalma került vissza. A koronázási kard 10. századi, a markolat 13. századi, a textil burkolat valószínűleg IV. Károly korabeli. A koronázási ékszerek őrzésére szolgáló terem eredetileg a székesegyház kincstáraként szolgált. Ennek gyűjteménye viszont az évszázadok során jelentősen nőtt, így a legértékesebb darabok a Szent Kereszt kápolnába kerültek. Erről egy másik blogbejegyzésben még bővebben írunk.

A következő, Szent András-kápolna márvány oltárát 1870-ben Rómában készítették. Az ablak alatt két Martinic gróf síremléke látható. Az egyikük az a Jaroslav Martinic várgróf, akit a második prágai defenesztráció alkalmával (1618) a feldühödött nemesek kidobtak az ablakon, de túlélte, majd pedig a közeli Lobkowicz palotában talált menedéket.

Mellette a Szent Kereszt-kápolna gótikus festménymaradványai valószínűleg eredetiek. Ez a Szent Kereszt kápolna nem összekeverendő a vár második udvarának délkeleti sarkában található Szent Kereszt kápolnával, amely 1961 óta a Szent Vitus székesegyház kincstárának a bemutatására szolgál. A bal oldali oltárt egy 18. századi kereszt díszíti, a kápolna főoltára felett egy 1600 körül libanoni cédrusból faragott kereszt, mellette pedig Krisztus 1400 körül festett arcmása tekinthető meg. A kápolnából vezet le lépcső a középkori bazilika lapidáriumába és királyi kriptához. A kriptát egyszer sem dúlták fel, ezért a maradványok jó állapotban maradtak meg. A koporsókat 1928-ban felnyitották és a maradványokat új szarkofágokba helyezték el, majd a kriptát 1934-re teljesen újjáépítették. A régi halotti lepleket és az egyéb tárgyi emlékeket üvegszekrényekben állították ki.

Ezt követi a királyi oratórium (lásd a fenti fotót), amelynek gótikus díszítményei faágakat ábrázolnak. Középen található II. Ulászló monogramja, illetve az ő, és országainak a címere. Az oratórium bal szélén kiugró figura állítólag Pater Parlert ábrázolja. A szóbeszédnek annyi alapja biztos van, hogy a templom két első építészét, Matthieu d'Arrast és Peter Parlert a szomszédos, Mária-Magdolna kápolnába temették el. A sírköveket teljesen véletlenül 1928-ban találták meg egy ásatás során. Ezeken a művészek kőbe vésett arcmása látható.

Ezt már a szentélykörüljáró kápolnák sora követi. Nepomuki Szent János-kápolnáját Jan Očko z Vlašimi, a templom második érseke építtette. Az érsek márvány síremléke is itt található. Ezt szinte elnyomja Nepomuki Szent János barokk stílusú síremléke a két kis oltárral. Ezt 1736-ban, Fischer von Erlach neves bécsi építőművész tervei alapján Antonio Corradini készítette el. A szent csontjait kis kristálykoporsó őrzi. A síron a szentté avatott prágai pap térdeplő alakja látható. Fölötte látható a baldachin, ami Mária Terézia ajándéka. A damaszt függönyeit négy ezüstangyal tartja. Igen csak feltűnő a látványa, rengetegen fotózzák.


A díszes baldachint elhagyva a Szent Adalbert és Szent Dorottya-kápolnája mellett mentünk el, ahol a VI. Károly király által összegyűjtött ereklyék egy részét, illetve két cseh király (I. és II. Ottokár; ezt lásd jobb oldalt felül) síremlékét őrzik.

A Szűz Mária-kápolna ott áll, ahol 1344-ben elkezdték a mostani székesegyház építését. Az oldalfalában látható két cseh uralkodó gótikus bronz síremléke (Břetislave és felesége, II. Spytihněve). Ezek, és a következő kápolnában található királyi síremlékek is a Parlerek műhelyében készültek. A kápolna előtt Szent Vitus oltára és a sírja található (lásd a baloldali álló képen). A márványkoporsót J. Max készítette 1840-ben.

Keresztelő Szent János-kápolnáját a 19. században teljesen újjáépítették. Itt II. Břetislav és utódja, II. Bořivoj síremléke látható (ezt lásd jobb oldalt alul). Ebben a kápolnában helyezték el a templom egyik legrégibb, jeruzsálemi gyertyatartónak nevezett kegytárgyát is.

Az érseki kápolnába temették el 1793 és 1901 között a prágai érsekeket. Ez után a Szent Anna-kápolna és a Szent Mihály-kápolna következik. Az utóbbi a templom legrégebbi szentélye.

Utánuk jön az 1920-ban felújított Zsigmond-kápolna. Ezt is Peter Parler tervei alapján emelték, és a reneszánsz, barokk, illetve empire stílusú síremlékek közül különösen fontos számunkra Báthory Zsigmondé. Erdély ezen fejedelme, sokadik lemondása után a cseh birtokaira vonult vissza, és 1613. március 27-én hunyt el a Prága közelében fekvő Libochovicében, majd ebben a kápolnában lelt örök nyugalomra. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem élete végén tisztességes sírt kívánt állítani azoknak a nagy elődöknek, akiknek ismerték a nyughelyét. Familiárisát, Nemes Györgyöt küldte Prágába, hogy méltó módon rendezze az előd földi maradványait, de Bethlen, aki ifjúságában éveken át szolgálta Báthory Zsigmondot, meghagyta, hogy az ő neve ne szerepeljen a katolikus templomban, így somlyói Báthory Zsigmond sírkövén ez a latin epitáfium olvasható: „…állíttatta e követ 1629. március 12-én váradjai Nemes György, Erdélyből, a legjobb fejedelemnek, aki elhunyt az Úrban… OLVASÓ, mondd el azoknak, akiknek a Szerencse kedvezéséből nyitott még az emberi lét kapuja, hogy e cseh föld takarja BÁTHORY ZSIGMOND elhalt fejedelmet, akit a kegyetlen sors a földtől elragadott s porig sújtott. Még emléke sem lett volna annak, aki ennyire magányosan maradt, hacsak famulusainak a legnagyobb viharok között is megingathatatlan hűsége e sírt fel nem állította volna mély gyászában…” (a sírfelirat fordítását Passuth László Sárkányfog című regényéből szedtük).

Még néhány kisebb kápolnára bukkanhatunk, miközben kifelé tartunk a templomból. Ilyen a káptalani kápolna, ahol a prágai érsek barokk trónja látható. Az Új szentélyt a karzat mellett alakították ki, melynek oltárát az Oktatásügyi Minisztérium állíttatta 1929-ben. A neogótikus csigalépcső egy irodába vezet. Az érseki kápolna 1909 óta a prágai érsekek temetkezési kápolnája. A Schwarzenberg kápolnát 1892-ben Friedrich zu Schwarzenberg bíboros, prágai érsek építette. A Dobenini Barton család modern mozaikkal díszített kápolnája 1935-ben készült, de az oltára gótikus. A reneszánsz orgonakarzatot 1924-ben helyezték át jelenlegi helyére, ugyanis a főhajó felépítéséig a szentély „ideiglenes” zárófalaként használták.


A székesegyház a prágai vár és vele együtt egész Prága látképének legmeghatározóbb építménye. Kihagyhatatlan élmény, ha a cseh fővárosba látogattok, de a templomok sora itt nem ér véget.



A Várnegyed legrégebbi templomával folytatjuk a templomok felfedezését. A Szent György Bazilika szerintünk a cseh főváros egyik legszebb román stílusú temploma. A 920-ban épített egyházi épület eredetileg egyhajós volt, majd 973-ban bővítették háromhajóssá. A bencések egy női kolostort építettek mellé, ami Prága első apácakolostora lett. A bazilika külseje viszont szinte semmit se őriz az eredeti stílusából, ugyanis ezt többször is átépítették. A bazilika 1055-ig a Přemysl-ház hivatalos temetkezőhelye volt, viszont ekkortól ezt a szerepet a Szent Vitus-székesegyház vette át.

Az épület szerkezete az 1142-es tűzvész után megsérült, amit Berta apátnő építtetett újjá a maihoz hasonló külsővel. Ekkorra tehető a két fehér mészkőtorony és a keleti oldal a két román ablaksor. A 13. század első felében építették meg a Szent Ludmilla–kápolnát, ahol Szent Vencel nagyanyjának csontmaradványait őrzik. A nyugati oldal portikuszát is ekkor emelték. Az 1541-es tűzvész után reneszánsz stílusban állították helyre, amit a 17. század végén barokkosra alakítottak át. 1718–1722 közöt František Maxmilián Kaňka hozzácsatolta a délnyugati sarkához Nepomuki Szent János-kápolnáját, hogy később itt tudják megtartani a szent boldoggá avatását. A kápolna homlokzatát szentek domborművei díszítik, amelyeket Ferdinand Maxmilián Brokoff faragott.

Miután II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, a kolostort és a bazilikát a hadsereg használta, így az épület állapota leromlott. A templom eredeti román stílusú külsejét 1888–1912 között próbálták visszaadni a František Mach tervei alapján elvégzett javításokkal, de a homlokzat esetében továbbra is a barokk dominál. A reneszánsz elemek közül a déli kapu maradt meg, amin Szent György gótikus domborművének másolata látható. Az épület régészeti feltárása 1958–1964 között zajlott, majd 1962-ben nemzeti kulturális emlékhellyé nyilvánították és hangversenyteremmé alakították át. 1969–1975 között újabb rekonstrukcióval kiállítóhellyé is vált, és itt helyezték el a prágai Nemzeti Galéria gyűjteményének egy részét. A galéria kiköltözése óta időszakos kiállításokat rendeznek benne.

Az ikertornyai már messziről látszanak és vörös árnyalatú homlokzata különleges látványt nyújt. A belső részében látványos a barokk dupla lépcső, valamint a csodálatos román stílusban készült kóruskarzat fogott meg minket.

Szent György utcára nyíló régi bejárat kapuját Benedikt Ried öntödéjében készítették 1520 körül, melynek legfőbb dísze egy sárkánnyal hadakozó lovag. Az új bejáratot a 14. században nyitották a templom nyugati oldalán, majd a 17. században kora barokk stílusban átépítették. A homlokzaton látható homokkő szobrokat (a templomot alapító I. Vratiszláv és a kolostor névadója, boldog Přemysl Mlada) Jan Jiří Bendl faragta.

A templom oltárát eredetileg egy 1410 és 1420 között faragott, a keresztre feszített Krisztust ábrázoló faszobor díszítette. A 19. század közepén a bazilikát felújították, a szobor máshová került, majd nyoma veszett. Végül 2009-ben a Mindenszentek kápolnájának villanyvezetékeit javító munkások találták meg egy halom öreg szék között.

A kriptába egy barokk stílusú lépcsőn jutottunk le. A helyiségben egy allegorikus Brigitta-szobor (fekvő, halott szűz) az emberi állhatatlanságra és esendőségre emlékeztet. A kriptában nyugszik I. Vratiszláv és II. (Jámbor) Boleszláv, de feltételezik, hogy itt temették el Ulrikot és Jaromírt is.

Az eredeti, román stílusú falfestményekből csak néhány töredék maradt meg. A legjobb állapotban a főoltár melletti Nepomuki Szent János-kápolna falait díszítő Václav Vavřinec Reiner festménye van. A főhajó déli falán Hans Burgkmair képei örökítik meg a 4. században élt Szent Orsolya és a 11 ezer keresztény szűz vértanúságát. Az északi oldalhajónál látható Krisztus-szobor Otto Herbert Hájek műve, amit a művész a templom újraszentelése alkalmából ajándékozott a cseh népnek és személyesen Václav Havel elnöknek. A 13. századból származó mennyezetfreskók különösen tetszettek.
Ez a templom igazi építészeti élményt nyújt a hozzáértők számára. A sokféle és meglehetősen különböző építészeti stílusok kombinációja miatt viszont nem ez lesz a legkönnyebben emészthető templom a laikusok számára. Ettől függetlenül bátran kijelenthetjük, hogy élmény a látogatása.





A Várnegyedet elhagyva az Óváros (Staré Město) felé indultunk. Kijöttünk a Mátyás-kapun, és lesétáltunk a Ke Hradu, majd pedig a Nerudova utcán a Malostranské náměstíre (szó szerint: Kisoldal tér). Az utat szegélyező, színesre festett reneszánsz és barokk épületek rabul ejtettek minket. Hamar megérkeztünk következő állomásunkhoz, pontosabban az itt található Szentháromság oszlophoz. A tágas tér – amelyen a középkorban piacot tartottak – 1230 körül nyerte el mai formáját. Innen nyílik a Szent-Miklós templom, amely Európa egyik legszebb barokk stílusú temploma. A ma is látható épületet egy korábbi, középkori templom helyén emelték a jezsuiták Kilian Dientzenhofer tervei alapján (eredetileg egy bencés apátság működött itt). A munkálatok 1704-től 1735-ig tartottak. Miután 1781-ben II. József császár elrendelte a jezsuita rendházak bezárását, a rendre utaló díszítéseket eltávolították, és ez a környék plébániatemploma lett. Még a jezsuita időszakra utal a volt rendház falán található Rákóczi emléktábla, hiszen II. Rákóczi Ferenc ifjúkorában többek között itt is tanult. A II. világháború során az épület a hadsereg kezelésébe került, de már ekkor elkezdték a restaurálását. Amúgy 1920 óta a cseh huszita egyházhoz tartozik.

A déli homlokzaton szentek alakjait láthatjuk. A fehér stukkós díszítése miatt olyan, mintha egy esküvői tortát látnánk, amely viszont a prágai barokk építészet klasszikus példája. A latin kereszt alaprajzú templom építéséhez francia mintákat vettek alapul. A kupola külső átmérője 20 méter, magassága 79 méter. Ezen felül van két harangtornya is, amelyek sarkain cseh védőszentek állnak. A főhomlokzat gazdag plasztikus díszítésű. A középső rizalit párkányon Ó-, és Újtestamentum allegóriái; Szent Miklós, Szent Prokop, Szent Benedek és Szent Skolasztika alakja látható.

A templom belseje is lenyűgöző. A freskók Szent Miklós és Benedek életének jeleneteit ábrázolják. Az összetett formákat és a trompe-l'œil festményeket Dienzenhofer remekműveként tartják számon.

A főoltárról lefelé néző Szent Miklós réz szobrát Ignaz Platzer készítette. A Prachner testvérek által készített rokokó stílusú szószékét angyalok és kerubok díszítik.

A székesegyház orgonáján Mozart is játszott, majd négy évvel később az ő emlékére tartott gyászmisén is megszólaltatták. Nyári időszakokban koncerteket is tartanak, mert nagyon jó az akusztikája A templom hajóban a Harrachov kristállyal díszített csillárt a 19. század végén II. Miklós orosz cár adományozta az egyháznak. A látogató a karzati részre is felmehet. Megéri, mert teljesen más innen megszemlélni a mennyezet freskókat, és magának a kupolának a díszítését. Az egyház költséges felújításon esett át 1967 és 1977 között. Most is éppen a főhajó mennyezeti freskóin dolgoztak. Ennek fényében nem meglepő, hogy belépőjegyet kell fizetni, és külön jegy ellenében a kupolába is fel lehet menni. Mi nem ide, hanem a Klementinum csillagvizsgáló tornyába mentünk fel (íme a facebookos képek), amely szintén a jezsuitákhoz köthető, de erről egy másik posztban számoltunk be.



Miután kijöttünk a Szent Miklós templomból, a Mosteckán eljutottunk a Károly-hídhoz, átmentünk a Moldva túlpartjára és máris megérkeztünk az Óvárosba. Az egyházi témájú körutunkat itt, a Városháza közelében folytattuk. A különböző stílusú épületek közül kimagasló háromhajós Týn-templom (Nagyboldogasszony templom) pompás tornyai uralják az Óváros terét. Hiába a látványos tornyok, itt fennmaradt a középkori városszerkezet pár eleme, és a templomot teljesen körbeölelő épületek könnyen megtréfálhatják a turistát. A templom előtt található üzletek és vendéglők között megbújó átjáró ugyanis nem egy újabb étterem bejárata. Bátran menjünk be, és egy illemhely után egy piciny udvarra érünk, ahonnan elénk tárul a templom bejárata. Az 1390-ben készült kaput Jézus szenvedésének jeleneteivel díszítették. A 80 méter magas ikertornyokat apró fiatornyok díszítik, amik igencsak egyedivé varázsolják a templomot. Az Ádámot és Évát jelképező két torony közül a déli szemmel láthatóan szélesebb.

A templom nevét a közeli Tynsky udvarról kapta, ahol külföldi kereskedők éltek. Eredetileg itt egy 11. századi román stílusú kisebb méretű templom állt, amit szintén Szűz Máriának szenteltek. Ezt váltotta fel egy korai gótikus épület, amely helyén kezdték el építeni a mostani templomot. Az volt a sorozatos átalakítás oka, hogy az épület plébánia rangot kapott, így szükségessé vált a bővítése. Emellett megőrizte a kapcsolatát a külföldi kereskedőkkel, ugyanis ez maradt továbbra is a külföldi kereskedők kórházának a temploma. A flamand építész, Matthieu d'Arras indította el az építési munkálatokat, de a huszita háborúk miatt – ahogy sok hasonló templom esetében – itt is megtorpant az építkezés.

A jelenleg látható gótikus templom építése 1365-ben kezdődött és sorsa hamar összekapcsolódott a csehországi reformmozgalommal. Ez persze nem akadályozta, hogy 1601-ben ide temessék Tycho Brahét, II. Rudolf császár udvari csillagászát. A 15. századtól egészen 1620-ig a Týn volt a husziták legfontosabb temploma, akiktől a fehérhegyi ütközet után vették át a jezsuiták. Ennek jegyében a 38 méter magas homlokzaton található kelyhet beolvasztották (a kehely volt a mérsékelt husziták jelképe), és ennek anyagából öntötték a ma is látható Madonna szobrot. Ennek a re-katolizálásnak esett áldozatul 1626-ban Podjebrád Györgynek az arany kehely alatti szobra. Sok templomhoz hasonlóan a Týn-t is érte természeti katasztrófa. 1679-ben villám csapott bele, így a tornyokat barokk stílusban állították helyre. Egy másik tűzeset 1819-ben történt, viszont ekkor csak 1835-ben tudták helyreállítani a templom épületét. A két restaurálási hullámot is megélt templom először 1876 és 1895 között, majd 1973 és 1995 között újult meg. A homlokzatát a 18. században barokk stílusban építették át, majd a 19. században egy emelettel magasították.

A templom gótikus, reneszánsz és korai barokk műalkotások széles körű galériája. A szobrok közül a legjelentősebb az 1390 körül készült alkotás, amelyet a Krisztus szenvedéseinek jelenlétével ábrázolt timpanon díszít (az eredeti timpanont a Nemzeti Galériában állították ki).

A meglehetősen világos belső terében figyelemre méltó látnivalókra akadhatunk. A berendezési tárgyak barokk stílusúak. A templom 19 oltárán František Maxmilián Kaňka, Karel Škréta, Jan Jiří Bendl, Josef Hellich, Ferdinand Maxmilián Brokoff, Jan Jiří Heinsch és más művészek dolgoztak. Az eredeti középkori bútorok közül öt műtárgy maradt meg a templomban, például a kálvária gótikus szobrai, az 1414-ben készült keresztelőmedence, illetve a gótikus kőszószék. Itt található Prága legrégebbi orgonája is, amit Heinrich Mundt épített 1673-ban.

A festmények is kimagasló művészeti értékeket képviselnek. A Kálvária tizennégy nagy jelenetét ábrázoló festményét František Čermák, az északi hajóban levő Szent József képét pedig Jiří Heinsch festőművész festette. A reneszánsz és a barokk korszakból kivételesen érdekes domborművek és faragott sírkövek láthatóak. A szobrok barokk mesterei is maradandó alkotásokat hoztak létre, például: Ignatius Frantisek Weiss szobrászművész, aki az oltárok szobrait faragta. Jan Heidelberger pedig Szent Ferenc alakját formálta meg, amit az északi hajóban nézhetünk meg. A rokokó stílusú műveket Ignatius Raab és František Xaver Palka készítette. 2000-ben a restaurátorok egy 14. századi gótikus freskót fedeztek fel, amelyet az egyik északi oldal folyosóján találtak, és Szent Jeromost ábrázolja az oroszlánnal.

A templom néhány berendezési, díszítési tárgya már nem a templomban található. A Prágai Város Múzeumában a 14. század második feléből származó gótikus pietà a legrégebbi fennmaradt mű. A Nemzeti Galériában a már említett timpanont, és egy szárnyas oltár részeit őrzik. A prágai Nemzeti Múzeum Lapdiáriumában egy régi templomablak is található.



Az utolsó templom, amit meglátogattunk a márciusi utunk során az a Havas Boldogasszony-templom (csehül: Panny Marie Sněžné) volt. A templomot a Vencel tér közelében fedeztük fel. Első látásra kis „jelentéktelen” templomnak tűnt, de belépve – hiába befejezetlen – a hatalmas boltív elkápráztatott bennünket. Persze ne rohanjunk ennyire előre, ugyanis a befejezetlennek tűnő templom története is igen érdekes.

Az egyházi épületet a karmeliták építették 1347-ben IV. Károly és első felesége, Valois Blanka korozásának tiszteletére. A rend a kolduló rendek közé tartozott, ezért földet nem birtokolhattak, és a templom felépítéséhez sem rendelkeztek forrásokkal. IV. Károly és prágai polgárság támogatásával épülhetett meg a templom, amit mégis az anyagi problémák miatt nem tudtak befejezni. A huszita háborúk ezt a templomot se kímélték és komoly károkat szenvedett, majd az itt élő szerzetesek elhagyták a kolostort. Az építmény állapota a 15. század végére jelentősen megromlott, majd a 17. században II. Rudolf császár a kolostort a ferenceseknek adományozta. 1611-ben a passaui fegyveres erők betörtek a városba és a feldühödött prágai lakosság kifosztotta a kolostort, valamint tizennégy szerzetest megöltek, akiket prágai mártíroknak neveznek (2012-ben avatták őket boldoggá). A mészárlás után csak 1625-ben szentelték újra a templomot. A 17. század második felében többször is átépítették és először reneszánsz, majd barokk stílusjegyeket kapott.

A reneszánsz bejárati portál felett először a templom falán lévő Havas Boldogasszony mozaikjára figyeltünk fel, amit Foerster Viktor alkotott. A mozaik körül két gótikus ablak és felette egy eredeti gótikus rózsaablak engedi be a fényt a templomba. A templom főfolyosójára belépve csak ámultunk a magasságán és fényességén. Az eredeti, gótikus keresztboltozat magasabb volt. A mostani reneszánsz stílusú 1607-ben épült és 31,4 m magas, amivel Prágában a második a Szent Vitus Székesegyház boltozata után, ugyanis ez eléri a 33,24 métert. A festett díszítést 1603-ban készítették. Itt II. Rudolf és II. Mátyás oltár feletti monogramja után a Szentháromság, Miasszonyunk, Mihály arkangyal, és egy sor ferences szent (Assisi Szent Ferenc, Szent Klára, Padovai Szent Antal, Sz. Bonaventura, Sienai Szent Bernardin, Toulouse-i Szent Lajos, aki mellesleg Károly Róbert magyar király nagybátyja, Árpád-házi Szent Erzsébet, és Alcalai Szent Diego) alakjával folytatódik. Az utolsó alakot nem lehet azonosítani.

A kórus mai formáját a 17. század elején nyerte el, ugyanis ekkor bontották le az ezt ideiglenesen lezáró fa építményt, hogy felhúzhassák a ma is látható nyugati falat. Az 1980-as években végzett régészeti ásatások eredményei alapján a templomot eredetileg 110 méter hosszúra tervezték. A tervekből végül a kórus, két kis mellékhajó és a nyugati mellékhajó északi oldalán álló nagy harangtorony valósult meg. A torony építését a 15. század elején kezdték el, viszont ez a huszita háborúk idején nagymértékben rongálódott, majd 1683-ban végleg összedőlt. Az északi mellékhajó részben megmaradt. A tető és a boltív már régen összedőlt, de egyes darabjai és az ablakok a mai napig is láthatóak. A kórust és a mellékhajókat más más logika szerint építették: a kórusban a pillérek majdnem csontvázszerűek, és az ablakok az egyik tartóoszloptól majdnem a másikig érnek, így ez a terület a templom legvilágosabb része. A mellékhajók ablakai kisebbek, és nem oszloptól oszlopig érnek. Ez annak köszönhető, hogy 1379-ben, az építkezés két fázisa között megváltoztatták a terveket. A mellékoltár főbejárata fölötti timpanon a Szentháromságot ábrázolja. Ezekből az egyéb csonka részekből mi vajmi keveset láthatunk, hiszen egyedül a mostani templom nyitott, ami tulajdonképpen a kórusnak felel meg.


A templom belső terében számos barokk műemlék került. Például itt található Prága egyik legmasszívabb és legmagasabb barokk faoltára (29 méter magas), amelyet 1651-ben készítettek talmberki idősebb Jan megrendelésére. Tetején Szűz Mária és János evangélista figurája között a Megfeszített Jézus alakja látható. Az oltárt a széleken angyalok, illetve Keresztelő Szent János, Szent Péter, Szent Pál és Szent Ferenc szobrai szegélyezik. Fölöttük a "Szűz Mária megáldja Szent Ferencet" témájú képet Szent Klára, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Barbara és Alexandriai Szent Katalin veszi körbe. A megfeszítés alatt közvetlenül Mihály arkangyal figurája látható, oldalán Szent Vencellel és Adalberttel. A főoltár témája és az ábrázolt szentek, vagyis az ikonográfiai program a Liberius pápa korabeli csodára utal, amikor 352. augusztus 5-én havazott Rómában. A havazás helyén épült a későbbi Santa Maria Maggiore pápai bazilika, amit a magyar fordításban szintén Havas Boldogasszony néven emlegetünk. Az oltárkép bal alsó szélén a két donátor, talberki idősebb Jan és felesége is feltűnik, ahogy térdepel. Ezeket a képeket Antonín Stevens festette.



Az oldalsó oltárak is fából készültek, márvány utánzással és aranyozott díszítéssel. Közülük egy párt 1730-ból Szent Katalinnak és Assisi Szent Ferencnek szenteltek. Ettől nyugatabbra, szintén egymással szemben találjuk az Angyali Üdvözlet és a Szent Kereszt oltárját. Az Angyali Üdvözlet oltára 1724-ben készült és Václav Vavřinec Reiner egyik legjobb munkája.


Az orgona a már korábban említett Szent Miklós templom jobb oldali karzatáról származik. Ezt 1747-ben építette a jezsuita Tomáš Schwarz, amit 1832-ben, az aktuális helyszínre történő szállításkor Josef Gartner módosított.



Lényegében ez a templom egy kis ékszerdoboz, illetve az egyik kedvenc gótikus egyházi épületünk. A közismert Vencel tér szomszédságában könnyen megközelíthető, de a tulajdonképpeni városközpont szélén található, így nem is a leglátogatottabb nevezetesség. Ebből következik, hogy ezt nem szokták lerohanni a turisták, és itt még a hely szellemét is meg lehet tapintani.



Prágában még sok egyházi épület van, ami felfedezésre vár, de szerintünk ez az öt templom jellegzetes, és aki ide elmegy, az kicsit a többibe is belekóstol. Ezen felül ezek elég sok érdekességgel, és akár magyar vonatkozású részletekkel is büszkélkedhetnek. Reméljük, hogy kedvet adtunk ezen nevezetességek felfedezésére.


Itt látsz további képeket a Szent Vitus-székesegyházról.
Itt pedig a Szent Miklós templomról.
A Havas Boldogasszony templom külsejéről készített fotó forrását itt találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése